2016. szeptember 29., csütörtök

Szólánc 2. forduló: Rózsák

Sziasztok!
Ma végre itt a Szóláncos mani posztolásának az ideje, amit legjobb barátnőm, Helie talált ki. :) Már az első fordulónál gondolkoztam, hogy jelentkezzek-e, azt végül is nem vállaltam be, a második fordulóra viszont már muszáj volt jelentkezni, már csak azért is, mert a téma a Rózsák volt, amit Noémi adott meg, ennek a fordulónak a házigazdája. :)


Nagyon izgatottan vágtam bele a Szóláncos maniba, mert még semmilyen ilyen kihívásos dologban nem vettem még részt.
Több lehetőség is eszembe ötlött, hogy milyen rózsás manit csináljak, végül aztán ennél maradtam. :)


A minta a MoYou Mother Nature 01 lemezről van, amit pont múlt héten sikerült beszereznem. :) Eleinte úgy gondoltam, hogy rakok rá a Helie-től kapott 3D-s rózsadíszből is, ezt az ötletet azonban alapos átgondolás után elvetettem. A munkahelyemen kesztyűben dolgozom, amivel a 3D-s dísz nem igazán lett volna jóban, így maradt a nyomdázás.


Alap színnek az AVON Speed Dry Red Red-jét használtam, ami egy gyönyörű piros lakk és felkenéskor újra beleszerettem. :) Egy-két rétegben szépen fed. Erre ment szivaccsal egy kis AVON Speed Dry Strawberry és AVON Gel Finish Purplicious, csak úgy. Mert miért ne? :D Igaz, a kész manin ez nagyon nem látszik. A fenti képeken még letisztogatás előtt láthatóak a körmeim.
Ezután egy réteg átlátszó lakkot kentem rá és erre ment a minta Moyra fekete nyomdalakkal, majd az AVON Colortrend Bubblegum-jával kihangsúlyoztam a rózsákat. Végül fedőlakkot kentem rá és kész is volt. :)






Igazából már kedden megcsináltam ezt a manit, azóta túlélt két éjszakás műszakot...És nagyon tetszik. :)

Nektek hogy tetszik? Nézzétek meg a többiek remekműveit is! :)




8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, jó ötlet volt a duplanyomda. :)

    VálaszTörlés
  2. Szuper lett, nagyon tetszik a dupla nyomda :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon bájos körömdíszítés lett! Elképesztő, hogy az aprócska körmeidre milyen vamp manikűrt hoztál össze! :D
    Szuper lett a mini színátmenet is, jól látható, és ha nem lenne ott, hiányozna a szememnek.
    Biztos vagyok benne, hogy sok dicséretet kaptál a kollégáktól ezekre a rózsákra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ^^ Mindig igyekszem kihozni a legjobbat a kényszerből tövig vágott körmeimen :)
      Örülök, hogy tetszik a színátmenet is, pedig annyira nem látszik, mint terveztem/szerettem volna...
      Háát...A kollégáim szeme nincs úgy kihegyezve az ilyesmire, nekem meg nincs pofám mindig az orruk alá dugni a friss manis kezemet :D

      Törlés